Szemétszedés No3. - Püspökszilágy
2023 tavasza aktívnak bizonyult, mivel a Nógrádban megtartott szemétszedést április elején egy újabb sikeres megmozdulás követte. Püspökszilágy környezetét szabadítottuk meg közel 6 m3 (!) lerakott és több évtizede ott enyésző szeméttől.
Ebbe a megmozdulásba is sikerült az illetékes önkormányzatokat bevonnom a szemétszedésbe, akik nyitottak voltak az együttműködésre és vállalták az összegyűjtött szemét elszállítását, valamint szép számban zsákokkal és kesztyűkkel támogatták munkánkat.
A szemétszedések sosem lennének sikeresek az önkéntesek segítsége nélkül. Szerencsére ez alkalommal is sokan szerettek volna ténylegesen tenni a környezetünkért.
A Baglyas Vadász- és Természetvédelmi Egyesület jóvoltából pedig egy tál meleg étel lett a jutalmunk.
A harmadik általam szervezett szemétszedés 2023. április elején valósult meg, aminek a mérlege szintén beszédes:
- több, mint 20 önkéntes
- közel 6 m3 (!) összegyűjtött szemét
Köszönetemet a NaTúra Facebook oldalán részletesen kifejtettem, így itt most csupán annyit írnék, hogy hálásan köszönöm mindenkinek a segítségét, aki valamilyen formában támogatta a szemétszedést!
Szerző: Menyházi Regina
Szeretnél még több érdekes és hasznos cikkeket olvasni?
Kattints a lenti gombra és már böngészhetsz is!